Határtalanul 2025 beszámoló

​

Máj. 26-án, hajnali 6-kor volt a gyülekező a suli előtt. Már nagyon vártuk, főleg mióta a rendhagyó történelemóra keretében, a barangoló segítségével ismerkedtünk, játékosan, Erdély, de főleg a mi programunk nevezetességeivel.

Mindenki álmosan, de izgatottan érkezett: a busz előtt már ott voltak a csomagkupacok, a nevetgélés, meg persze a szülők integetése. Ahogy mindenki felpakolt, elindultunk! A határig néha megálltunk pihenni, és dél körül már ott is voltunk – szerencsére most gyorsan átjutottunk, hiszen Románia már Schengen-tag, így nem kellett sokat várni.

A buszban gyorsan telt az idő, főleg a kiosztott kiselőadásoknak köszönhetően. Csabi bácsi kiosztotta jó előre h, hogy a program helyszíneiről milyen témában lehet kiselőadásokat tartani.

A Királyhágónál tartottunk egy hosszabb pihenőt, ahol egyszerűen leesett az állunk: a hegyek napfényben fürödtek, gyönyörű volt a látvány! Innen továbbmentünk Körösfőre, ahol megnéztük a híres négy fiatornyos református templomot. A kazettás mennyezete mesés volt!

Este hat körül érkeztünk Torockóra, a szállásunkhoz. A ház egy völgyben állt, ahol szinte semmi térerő nem volt – először kicsit furcsa volt, de aztán rájöttünk, hogy így sokkal jobban együtt vagyunk. A szobák gyors elosztása után irány a vacsora: nagyon finom, kicsit szokatlan ételeket kaptunk. A szállás előtt volt egy füves placc, ahol fociztunk, játszottunk – tökéletes hely volt. Takaródó este 10-kor, előtte persze fürdés és sok-sok beszélgetés.

Másnap a Tordai sóbánya volt a cél. A magyar nyelvű tárlatvezetés során megismerkedhettünk a bánya történetével és titkaival. Rengeteget tanultunk. A hatalmas lépcsőkön lejutni igazi kihívás volt. Lent aztán mindenki talált magának programot: óriáskerék, billiárd, pingpong vagy csak vásárlás. Felfelé már lifttel mentünk, és indultunk a Tordai-hasadékhoz. Az út meredek volt, néhol kötelekbe kapaszkodtunk, de elképesztően szép szurdokban haladtunk. A végén büszkén pihentünk egyet, aztán vissza a buszhoz.

A harmadik nap Nagyenyeden jártunk. A Bethlen Gábor Kollégiumban két diák vezetett körbe minket – az udvar, a tornakert és a múzeum mind nagyon érdekesek voltak. Utána Gyulafehérvár következett, ahol a székesegyház tornyába is felmászhattunk! Itt találkoztunk Böjte László atyával is, aki rengeteg érdekességet mesélt a városról és a gyermekotthonról. Ráadásul kürtőskalácsot is kaptunk, ami még melegen isteni volt. Hazafelé megálltunk a torockószentgyörgyi várnál – a panoráma felejthetetlen volt. És most jön a legizgalmasabb rész: a negyedik napon megmásztuk a Székelykőt! Reggel mindenki kicsit izgult, de ragyogó napsütésben indultunk. Nem volt könnyű, de az osztály nagyon ügyesen mászott, segítettük egymást, és végül mindenki feljutott! Fentről a kilátás lélegzetelállító volt: Torockó házai apró játékházaknak tűntek, körben hegyek és zöld völgyek – mintha egy festménybe csöppentünk volna. Lefelé persze már sokkal könnyebb volt, de így is éreztük, hogy igazi teljesítményt vittünk véghez. Délután még megnéztük a torockói néprajzi múzeumot, illetve ismerkedtünk Tórockó faluval. Utolsó nap korai kelés volt, szomorúan vettük tudomásul, hogy indulunk haza. Útba ejtettük Kolozsvárt és ha már ottjártunk, városnézés következett: Szent Mihály-templom, Mátyás király szülőháza, és persze közös fotó a főtéri szobornál. Nagyváradon még betértünk egy Mekibe – hatalmas volt az öröm, amikor mindenki két hamburgert kapott. Innen már csak rövid pihenőkkel jöttünk, és estére visszaértünk a sulihoz, ahol a szülők vártak minket.

Összességében? Életem egyik legjobb osztálykirándulása volt! Tele élményekkel, kalandokkal, nevetéssel. A Székelykő megmászása pedig olyan dolog, amire mindig büszkék leszünk!