Kedves szülők, támogatóink!
A Csillaghegyi Általános Iskolát támogató Alapítványunk 2023. évi "bejárati kapu" céladományaira befolyt bevételeit és az ezzel kapcsolatos híreket tesszük itt közzé!
Iskolánkban tavaly tervbe vettük a tanév elején, hogy új személybejáratot építsünk, hogy intézményünk biztonságosabb legyen! Fontos szempont volt az is, hogy az új bejárattal ellenőrzött körülmények között be tudjanak jönni szülők is az iskola területére és ne a kapuban várják gyermekeiket! Az új személybejáró mellé új kerékpártárolót is szerettünk volna építeni, hogy a gyerekeknek könnyebb legyen biciklijeiket elhelyezni. Ezzel ösztönözni is szeretnénk a tanulóinkat, hogy minél többen válasszák ezt a módját az iskolába járásnak is, hiszen ökoiskolaként fontos számunkra a fenntarthatóságra való nevelés is!
Egy év elhúzódó tervezői munka után tavasszal hirdettünk meg gyűjtést több platformon is. Alapítványi számlaszámunkra közvetlenül és https://gogetfunding.com/csillaghegyiiskola/ -án keresztül összesen 5.923.095 Ft,- érkezett be. Ezen felül 317.000,- Ft. készpénzcéladományt kaptunk. Jótékonysági alsós sportnapunkra 422.000 Ft,-, míg Suligálánk jegyeiből 800.000 Ft,- érkezett be. Összesen: 7.462.095 Ft,- céladományt kapott iskolánk alapítványa! Így iskolánk fenntartója augusztusban meg tudta kezdeni a munkálatokat, ami várhatóan november elejéig fog tartani. El fog készülni a lépcső, a térkövezés, az új kapu a kerítés, padok, kaputelefon, és a kerékpártároló, de utóbbi tetőzetére már nem maradt forrás. Ennek befejezése később fog reményeink szerint megvalósulni! Köszönjük mindenkinek a támogatást!
Jövőbeli céljaink:
A Csillaghegyi Általános Iskolát támogató alapítvány cél szerinti támogatásain kívül, - hogy tanulóink biztonságosabb, szebb és jobb környezetben tanulhassanak - nagyobb tervei között azt alábbi célok megvalósításai szerepelnek még: főépület gyermekmosdóinak felújítása, új bejárati kapu melletti kerékpár tároló befejezése, ökotanterem létrehozása, sportpályák felújítása, iskolaudvar rendezése.
Köszönjük, ha továbbra is támogatnak bennünket!
Az alapítvány neve: Csillaghegyi Általános Iskolát támogató Alapítvány
Az alapítvány számlaszáma: 11703006-20052982
Az Alapítvány adószáma: 19636979-1-41
Az SZJA 1%-áról való rendelkezést a bevallás benyújtásától függetlenül, akár azt követően, egészen 2024. május második feléig megtehetik. Amennyiben ügyfélkapun keresztül szeretnék megtenni felajánlásukat, akkor erre az alábbi webes felületen van lehetőség: https://eszja.nav.gov.hu/app/login/. Papír alapon a 22EGYSZA nyomtatvány kitöltve lezárt borítékban postán feladható, illetve a NAV ügyfélszolgálatán leadható.
Megköszönjük, ha támogatásukkal hozzájárulnak e célok megvalósulásához! Kérem, éljenek a lehetőséggel és ne hagyják elveszni ezeket az adóforintokat!
Budapest, 2023. szeptember 28 .
Köszönettel:
Csillaghegyi Általános iskolát támogató Alapítvány Kuratórium elnöke:
Gyurisné Horváth Ildikó